A madarak elhallgattak, A férfi
Palotai Boris, a kétszeres József Attila díjas írónő, emlékezetes sikerű két kisregényében – A madarak elhallgattak és A férfi – az elmúlt harminc-egynéhány év igen fontos élettényének állít emléket: a túlélésnek. Mindenki, aki üldöztetés, tragikus veszteségek után megélte a felszabadulást, túlélővé vált. Túlélte az elpusztultakat, túlélte társát, gyermekét vagy szerelmét, s nemegyszer túlélte saját halálát is. Az élet nem adta meg magát könnyen a gyászolóknak, s a gyászolók nem adták magukat könnyen az életnek. Titkos temetővé vált az emlékezet. Sokszor évtizedek múltával derül fény arra, hogy kiért visel gyászt, miért érzi még mindig túlélőnek magát egy-egy barátunk.
A madarak elhallgattak című kisregény egyszerre két síkon és két időben, a legközvetlenebb jelenben és 1944 nyarán játszódik. Nádai Gábor író balatoni nyári pihenője alatt felfakad egy másik balatoni nyár, az 1944-es nyár emléke. Egy mindmáig bevallatlan, s most sürgető erővel feltörő, regénybe kívánkozó szerelem fájdalmas emléke. Feltámad papíron Ágnes, akit az író a Balaton mellett ismert meg a háború utolsó hónapjaiban, felragyog a múltból az üldözött, a deportálás elől bújkáló lány szenvedése. Ágnesé, akit a szerelem találékonysága sem tudott megmenteni a rá leselkedő végzet elől, Ágnesé, aki „ha már meg kellett halnia… valamiért... mint aki vállal valamit. Nem egyszerűen azért, mert van, s ez már elég ok arra, hogy ne legyen”.
A másik kisregény, A férfi az emlékezés lírája és az erkölcsi biztonság nyugalma nélkül néz szembe nemcsak az elhurcolással, hanem az ezt végrehajtó vagy megakadályozni próbáló környezettel is. Kemény és keserű mű, a vad életvágy és a kegyetlen igazságérzet párharca zajlik benne. Az asszony, aki gyermekei és férje nélkültér vissza a haláltáborból, dermedt lélekkel és legyengült testtel, apró, észrevehetetlen, csikorgóan nehéz léptekkel kezd elegyedni az élőkkel, még azzal a régi tanítónőjével is, aki valóban sokat tesz érte, és gyengéd türelemmel ápolja. S amilyen nehezek voltak az első mozdulatok, olyan szédítően robban rá az élni akarás. Előbb csak a testté: csak a szeretkezés fűzi a férfihoz, aki útjába akadt. Aztán a lélek is felébred: szerelem lesz a kapcsolatból. S az asszony, aki túlélte már egyszer a halálát, azt nem élheti túl, hogy meg kell tudnia: szerelme a legméltatlanabb érzés, ami csak létezhet, hogy öntudatlanul megbecstelenítette magát a férfival. Nem élheti túl, hogy megismerte a férfi múltját.
Mindkét kisregény alapján film is készült: A férfi-ból televíziós filmet forgattak, A madarak elhallgattak alapján készült a Nappali sötétség, amely a locarnói filmfesztiválon a zsűri különdíját nyerte el.
Unfold
Vissza kell fordulni? Judit szeme a folyóra tapadt. Nem fordul vissza. Dani a túlsó parton várja. Fel-alá járkál, a vizet kémleli, mikor bontakozik ki a ködből az a mozgó pont, amely egyre nő, tisztul. Kiköt a csónak, Dani a kezét nyújtja, ő belekapaszkodik.
Agyrém. Mért várná Dani? Még most is hallja a saját hangját, melyet a gyűlölet szá……
Dear Reader, we use the permissions associated with cookies to keep our website running smoothly and to provide you with personalized content that better meets your needs and ensure the best reading experience. At any time, you can change your permissions for the cookie settings below.
If you would like to learn more about our Cookie, you can click on Privacy Policy.
Waiting for the first comment……